Szabó Szilvi FAZEKAS - KÉZMŰVES, Népijátszóház vezető portálja
Szabó Szilvi FAZEKAS - KÉZMŰVES, Népijátszóház vezető portálja
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 



 


Tekintse meg az oldalamat a Magyar Kezmuves Kozossegi Portal-en                                          


Tekintse meg az oldalamat a Kecsketej szappan fun club /goat soap fun club/-en

Agyag lelőhelyek

AGYAG,  eszközök beszerzési helyei:

Dr. Kresz Mária Alapítvány: Bp. Csinszka u.27, Tel: 407-1502

Interkerám: Bp, Hajógyárisziget 661, Tel:457-1037

Budapest Kerámia: 1194, Bp, Fadrusz u. 2 T: 358-1410

Keramic Center: Bp, Nádastó u.25, Tel: 417-3859 

Kerámia Park: 1224, Bp. Bartók Béla u.136, Tel: 362-2413

 és a Művészellátókban.

 
Könyvajánló

Könyvek a FAZEKASSÁGHOZ: 

1. Dr. Kresz Mária: Magyar népi cserépedények

2.Dr. Kresz Mária: Csákvári Fazekasság

3.Molnár László: Fazekasság

4.Zákány Eszter: Agyagművesség

5. Domanovszky György: Kerámiaművesség kezdetei

6. Csuporné Angyal Zsuzsa-Csupor István: Fazekaskönyv

7. Dr.Kresz Mária: Magyar fazekasművészet

8.Balassa- Ortutay: Magyar néprajz

9. Magyar Néprajz III.-IV.kötete 

Csupor István: Erdély népi kerámiaművészet ( 2008-)
 
Zene
 
Idő
 
ennyien vagytok kiváncsial rám
Indulás: 2007-10-03
 
Fazekasságról általában

FAZEKASSÁG

Az agyagedény készítése, a fazekasság még az újkőkorszak terméke.

Az avarkori fazekasok már hosszú évezredes múltú szakmai mesteri voltak.

Ez a mesterség megköveteli a helyben lakást. Nem egyszerű elhatározás kérdése ez, a fazekas működési terét elsősorban a nyersanyag határozza meg. Igazán jó égetni való agyagot nem mindenütt talál az ember. Helyhez kötötte még a mester az égető kemence is ( ezt sem volt egyszerű felépíteni). Az avarkorban 3 féle technikával készült cserépedénnyel találkozhatunk.

1. Egyszerű szabad kézzel gyúrtak, amiket a napon szárítottak és a tűzhely mellett égettek ki. ( ezek voltak minőségileg a legsilányabbak, málékonyak voltak és folyadékot nem tudtak tartani bennük)

2. Valamivel tartósabbak kézikorongon, hurka technikával készültek, ezeket, kemencében vagy máglya alatt égették ki.

3. A legjobb minőségűek azonban lábbal hajtott korongon készült, kemencében kiégetett edények voltak. Az edények minőségét az agyag és az adalék anyagok határozzák meg.Legtöbbször kaviccsal, homokkal soványították az agyagot.

Az égetés technikája határozza meg a kész edény színét. A késő avar korban jöttek divatba a sárgára, narancs vörösre égetett fazekak.

Az edények külső felületét a korai avar korban néha geometrikus pecsételéssel díszítették. Jellemző díszítési mód a fésűvel bekarcolt hullám vonal- az őrségi- és a fekete edényes fazekasoknál maradt fenn hazánkban legtovább ez a díszítési forma- ezek még a korongon forgatás közben kerültek rá az edéyn falára. A különböző formájú és méretű agyaedények az egész háztartás szükségletét kielégítette, a poharaktól a tálakon át a fazekakig.

"Ez egy Isteni mesterség, vallhatjuk a legősibbnek, hiszen a Jó Isten is sárból gyúrta meg az első embert, Ádámot." Sárból, az anyaföldből.

Aztán sárból készített az ember kicsi maroknyi edényt magoknak, majd - úgy tartja az írás - egyszer véletlenül a tűz közelében maradva ez az edényke megkeményedett és már nem áztatta szét a következő eső.

Így indult útjára a mi mesterségünk, és jutott az évszázadok során oda, ahol most tart. Megannyi ügyes kezű fazekas gyúrta, formálta az agyagot, mindenki hozzátett egy kicsit önmagából ötleteivel, a szükség diktálta tapasztalatait ránk örökítve. Az edények formáit mindig a használhatóság, az életforma alakította, az edényeknek meghatározott funkciójuk volt kezdettől fogva. Láthatjuk, ha kézbe veszünk egy-egy régről ránk maradt cserépedényt, hogy minden darab kézbe simuló, szájraálló és hasznos volt. A szépsége már ráadás, a díszítés már csak egy plusz, azt már jókedvéből tette hozzá elkészítője.

A tűz olyan ellenállóvá "varázsolja" az agyagot, hogy akár több száz évvel is túléli ügyes kezű megformálóját. A cserépdarabok mesélnek elődeink életformájáról, szokásaikról. Nagy a felelősség a fazekasokon, hiszen alkotásaink nem csak a mának szólnak, mert a mi mesterségünk nem múlandó, nem mindegy, hogy mit hagyunk "nyomként" magunk után. Az utánunk következő nemzedékek az általunk készített edényeinket is vizsgálva találgatják majd, milyenek lehettünk, hogy éltünk, s ebből az örökségből ismerhetik meg gyökereiket, erre építhetik saját életüket.

Számomra azok a legérdekesebb edények, melyeknek meghatározott funkciójuk van. Főleg olyan edényeket készítek, melyekben sütni, főzni, enni, inni lehet vagy hangot ad, tart valamit: sót, gyertyát, fokhagymát, mézet. Sokat utaztam és gyűjtöttem a formákat, mindent, amit találtam: olyan aratókorsókat, melyek mára elvesztették szerepüket, és csak díszítőelemeivé váltak életünknek.

De jöttek helyettük más edények. A mindig kedvelt bögrék, csuprok mellé megjelentek a kávés-, teáscsészék, ahogyan életünkbe belopakodott a kávézás szokása. A régi formák ma is részesei életünknek, kalácssütőinkben ma is finom kalács sülhet, tepsijeinkben, fazekainkban főhet, rotyoghat a finom étek, megszégyenítve a modern műanyag, fém rokonaikat.

 Mindannyian fontosnak érezzük ezeknek a kincseknek a továbbadását, életben tartását, de ez a feladat már-már harcnak nevezhető. Kivételezett helyzetben vagyunk, hogy egy páratlanul színes formakincs birtokosai lehetünk.

Színvilágunk alapját a fazekas-sárga, fazekas-barna, fazekas-zöld adja, ezek a színek határozzák meg karakterét, legfőbb jellemzőjét, stílusát. Melyikünk ne szembesült volna azzal a gonddal, melyet az ólomoxid alapú mázak körül zajló mizéria jelent. Évek óta érezzük ennek súlyát, keressük a megoldást, s féltjük a megöröklött kincset, félünk, hogy nem lesz mit átadni az utánunk jövőknek. Az európai szabványba ugyanis nem férünk bele így.

De mi lesz akkor hagyományainkkal, mivé lesz a magyar fazekasság? Mert eddig mi még vittük a lángot és visszük is. Műhelyeinkben fazekasinasokat fogadunk, kicsi gyermekekkel ismertetjük meg mesterségbeli tudásunkat.

Fazekasság

népi mesterség, melyet eleinte a hűbéri birtokok jobbágyiparosai űztek, később pedig elsősorban a városi, mezővárosi céhekbe tömörülő, kizárólag ipari-kereskedelmi tevékenységet űző mesterek. I. István király 1015–31 között adományozta a veszprémvölgyi görög apácáknak Gerencsérpusztát Bakonytamási határában, amelyet az adományozott falvak között fazekasközségként tüntettek fel. Szép számmal kerültek elő a mesterség meglétét bizonyító tárgyak is, amelyek részben a korabeli sírok, részben a telephelyek tartozékai, fazék formájú sírkerámiák, a telephelyekről egyszerű fazék és cserépbográcsok vagy agyagüstök töredékei. Mivel a cserépbográcsok nemcsak a véglegesen megtelepedett magyarság telephelyein találhatók meg, hanem mindenütt, ahol addig megfordultak, a magyar népi kerámia eredetének, a mesterség előzményeinek problémája kétféleképpen tehető fel: magával hozta-e a mesterség ismeretét, vagy az itt talált lakosságtól tanulta a magyarság? – 1. A két háború között közzétett régészeti munkákból kitűnik, hogy a letelepedő magyarság az előttük itt élő avarság és a szláv lakosság által készített edényeket használta, majd a szlávoktól tanulták a mesterséget. „Majdnem bizonyos, hogy első fazekasaink (gölöncsérek) itt talált avar és szláv mesterek voltak” – írja László Gyula egyik 1944-ben megjelent munkájában. Nagy vonalaiban ugyanezt az elképzelést adja tovább Domanovszky György is az 1940-es években publikált, a magyar népi kerámiát összefoglaló könyvében. – 2. A két háború között a cserépbográcsok által felvetett problémával több kutató is foglalkozott. Szőke Béla az 1950-es években mintegy az addigiakat összefoglalva és a saját kutatásait is közreadva megállapította: a cserépbográcsok legkorábbi mo.-i darabjai a 9. sz. első feléből valók, a legutolsók a 13. sz.-ból. Formájuk gömbölyű, peremük széles, a belső részén mindig párosával és szemben elhelyezett és függőleges átfúrt fülekkel ellátott, melyek arra szolgáltak, hogy a felfüggesztett zsinórt a lángtól megóvják, ugyanis ezeket a nyílt lángon való főzéshez használták. Mindig a települések táján találhatók, feltehetően főleg halászok, pásztorok szállásai körül. A Kárpát-medencében a magyar etnikumú területeken lelhetők fel. A 13. sz. után már nem találhatók meg a régészeti anyagban, s ezt a félnomád életmód megszűnésével hozza kapcsolatba Szőke Béla, Dienes István közlése alapján. Úgy tűnik, hogy a cserépbogrács korai előde a szabadban történő főzésnél szinte napjainkig is használt, fémből készült „bográcsnak”, népi nevén vasfazéknak. A házak közötti téres helyeken cserépüstök töredékei kerültek elő, amelyekben nyílt lángon főzhettek, szolgafára akasztva vagy vas háromlábra helyezve őket. Eredetükről pedig azt mondják: „... van néhány jellegzetes edényfajta, amelyet az őslakosság mesterei nem készíthettek. Ilyen korai falvaink legáltalánosabb edénye, a cserépüst, amely a magyarok megjelenésével tűnik fel a Kárpát-medencében.” 9–13. sz.-i kerámiáink még igen kezdetleges készítési módról tanúskodnak. Az edények fala vastag, jól láthatók az egymásra rakott agyaghurkák és az edény falát egyengető ujjak nyomai. A 13. sz.-ból maradtak fenn simább falú edények is, amelyekből fejlettebb technikára következtethetünk, bár még mindig az egyszerű kézikorongot használják. A 14–15. sz.-ból fennmaradt egyszerű fazekak és palackok mellett megtalálhatók a korabeli háztartások megnövekedett igényeiről tanúskodó kancsók, poharak, korsók. Ezeknek a fala vékonyabb, anyaguk finomabb, és a fal felülete simább, mint a 13. sz.-i edényeké volt. A korong fejlődése és a technikai lehetőségek felismerése, azok jobb kihasználása következtében jobb minőségű és több edényt készítettek. Az edények minősége azonban mégsem volt egyforma ugyanazon korban, hiszen készítőik sem éltek ugyanazon társadalmi körülmények között, és nem dolgoztak azonos feltételek mellett: a 13. sz.-ban már általánosan ismert, gyorsabban forgó kézikorongot a hűbéri birtokon földesurának dolgozó jobbágyfazekas még a 16. sz.-ban is alkalmazta, míg a városi, mezővárosi kézműves, aki piacra termelt, a 15. sz.-tól az álló tengelyű, lábbal hajtott korongot használta. Az álló tengelyű, lábbal hajtott korong ismerete tette lehetővé, hogy a 15. sz.-ra a magyar fazekas korszakának legmagasabb technikai szintjét elérje. Más vonatkozásban is nagy változást hozott a 15. sz.: a 14. sz.-ban viszonylag ritkán feltűnő → ólommázat ekkor már gyakran alkalmazták az edényeken, majd az → ónmáz mint a legújabb fedő és díszítő anyag is megjelent Mo.-on, s a 16–17. sz.-ban a habánok (→ újkeresztények) révén országszerte kedveltté vált. Az ólommázat már nemcsak funkcionális céllal alkalmazták az edényeken, hanem megjelentek valószínűleg a 16. sz.-ban előszőr az → íróka használatával készült, ólommázzal díszített edények, főleg tálak és tányérok. S hogy az edények ekkor már nemcsak a mindennapi konyhai szükségletet elégítették ki a parasztság körében, hanem falra akasztva a lakásokat is díszítették, tanúsítják a szintén ekkor megjelenő akasztófülekkel is ellátott tányérok. A gazdag, virágos ornamentikájú kerámiák a reneszánsz diszítményeinek korai feltűnését, azoknak a magyar népi kultúrába való korai beilleszkedését mutatják. – A 16. sz.-ban jelentek meg É-Mo.-on a habánok új ónmázas technikával. A törököktől is új edényformákat és díszítési eljárásokat, mint pl. a folyatott engobe-diszítést (→ földfesték) vettük át. Ezek az új külső hatások a magyar kerámia 17–19. sz.-i nagy kivirágzását, a stílusok differenciálódását eredményezték. E kivirágzást elősegítette a céhek megalakulása is, melyeket a mezővárosi és a városi fazekasok termelői és társadalmi érdekeik megvédésére hoztak létre. A hűbéri birtokok jobbágyfazekasai tovább viselték a feudális terheket, és városbeli céhes társaik mellett esetleg csak kontárokként jelentkezhettek a piacon. A legkorábban megalakult fazekascéhek közé tartozott a kolozsvári, mely 1512-ben, a pozsonyi, mely 1569-ben, a kassai, mely 1674-ben, a dési, amely szintén az 1570-es években alakult. A hódoltsági területeken – a Dunántúlon és az Alföldön – nem voltak ebben az időben céhek. Ott csak a hódoltság megszűnte után, a 18. sz. elején kezdtek megalakulni, és még a 19. sz.-ban is szerveződtek újak. Az 1890-es országos statisztikai adatok 7000 fazekast tüntetnek fel, akik évente kb. 30–40 millió edényt készítettek. Abban az időben több ezer települése volt az országnak, ahol fazekas dolgozott, és olyan falvaink is voltak, amelyekben szinte mindenki fazekas volt. Ilyen falu volt Csíkmadaras, amelyről a következő mondóka szól:

Ez a falu Madaras,
Hol a pap is fazekas.

Fazekasközpontjaink, melyek behálózzák a történeti Mo.-ot, népi kerámiánk 6 nagyobb stíluscsoportját is jelentik. A stílus jegyei mindenütt, minden központban az ún. diszkerámián mutatkoznak meg a legerőteljesebben: ezek az edény alapszíne, díszítményének színei, elemei, kompozíciója, azon belül a különböző eredetű díszítmények elrendezése, a díszítés eszköze stb. Ha mázatlan, stílusát elsősorban az határozza meg, hogy milyen égetésen esett át az edény, hogy utána vörös lesz-e vagy fekete? A vörös edényeket földfestékkel festik, eszközzel vagy eszköz nélkül karcolják; a fekete edényt égetés előtt karcolják, sikálják, vésik. A stílusközpontra jellemző lehet még az edények formája vagy egyes részeinek oly módon való alakítása, hogy az egyben bizonyos mértékig már a stílust is jelzi. A hat nagy stíluscsoport a következő: 1. Közép-tiszai terület: Debrecen, Sárospatak, Mezőcsát, Tiszafüred, Gyöngyös, Pásztó és Eger. – 2. Felső-tiszai terület: Vámfalu, Bikszád. – 3. Felvidéki terület: Gömör megye és Bakabánya kerámiája. – 4. Közép- és D-alföldi terület: Hódmezővásárhely, Mezőtúr, Szentes, Nádudvar. – 5. Dunántúli terület: Sárköz (Baja, Siklós, Szekszárd), Mohács, Tata, Csákvár, Ják, Tüskevár, Sümeg, Magyarszombatfa és környéke. – 6. Erdélyi terület: Torda, Jára, Zilah, Dés, Székelyföld, Rév, Barcaság. – A fazekasok vagy maguk vitték készítményeiket eladni, vagy kereskedőknek adták át, akik révén a készítési helytől távoli vidékekre is eljutottak. Az edényeket szalma közé, kocsira rakva, otthonuktól messze vitték készítőik: a gömöriek az Alföldre, a dunántúliak a Duna–Tisza közére vagy a Dráván is túlra. Az edényekért kapott fizetség nem mindig pénz volt, hanem terményért vagy más élelmiszerért cserélték el, ahogy a szükséglet megkívánta. Gyakran az ország határain túl is eljutottak az edények, mint pl. a mohácsiak készítményei, melyeket hajóba rakva szállítottak a Balkánra. – Népi kerámiánk formakincse két alapvető csoportra oszlik: 1. laposedényre vagy tálasedényre; – 2. fennálló edényre. Ezek a) fazékfélék, b) korsófélék lehetnek. E két csoportba be nem sorolható készítmények is vannak, mint pl. a gyerekjátékok vagy a szenteltvíztartók. De nem feledkezhetünk meg a fazekasságnál megemlíthető kályhásság készítményeiről, a → kályhacsempékről sem. (→ még: bokály, → bödön, → bögre, → butella, → butykoskorsó, → csalikancsó, → csecses csupor, → cserépkosár, → csigacsináló, → dohánytartó, → fazék, → fésűtartó, → gyertyamártó, → ikerfazék, → kalácssütő, → kancsó, → komaszilke, → korsó, → kulacs, → lakodalmas fazék, → miskakancsó, → mozsár, → persely, → szenteltvíztartó, → szilke, → tál, → tányér, → tepsi, → tintatartó) – A népi fazekasmesterség a feldolgozásra kerülő nyersanyag minőségétől függően (hogy ti. tűzálló agyaggal dolgozik-e vagy nem tűzálló agyaggal) szakágakra bomlik, és ennek megfelelően nevezik el az agyagiparosokat → fazekasnak, kályhásnak, → tálasnak, → korsósnak. A fazekasok egyik ismert, tájnyelvi elnevezése a → gerencsér. Itt említjük meg a fehéredényeseket, akik ónmázas, ún. népi fajanszot készítettek. – A fazekasság legfontosabb nyersanyaga az → agyag, amelyet a lakóhelyükhöz közel bányásznak, vagy különösen a → tűzálló agyag esetében messziről hozatnak. – Az agyagot többszöri tisztítás után vízzel összekeverik, majd ládákban tárolva a vizet elpárologtatják belőle. Az ily módon megszikkadt agyagot kockákra vágva a műhelybe viszik, ahol ismét tisztítják, majd gyúrják, tapossák, hogy minél rugalmasabbá váljék. Végül akkora darabokra vágják, amekkora darabokat a készítendő edény nagysága megkíván. Ezután következik az edény formálása, a korongolás. Nedves kézzel végzik, vagy nedves bőrt szorít a fazekas az ujjai és az edény közé. Amikor kész az edény, egy vékony dróttal levágja a korongról és szikkadni hagyja. Szikkadás után kapja az edény az alapszínét, engobe-ot és az esetleges díszítményeket: írókával, ecsettel, más eszközzel vagy eszköz nélkül, ill. a felület pozitív vagy negatív alakításával. A megszáradt edényeket először gyengén kiégetik az égetőkemencében, majd a második, erősebb égetés előtt rakják rá a mázat. Kezdetleges körülmények között az edényeket nem kemencékben, hanem valamilyen éghető anyaggal körülrakva égetik. (Erre azonban Mo.-ról nincs példa.) A legegyszerűbbek egyike a nálunk is ismert kerek alaprajzú kemence. Újabb az ún. német vagy hosszú kemence, mely téglalap alakú. Ilyen volt a habánok kemencéje is. (→ még: apátfalvi keménycserép, → áttört kerámia, → domborműves díszítés kerámián, → ecsetes díszítés, → egresleveles minta, → fekete kerámia, → hollóházi keménycserép, → írókázás, → karcolt díszítés, → keménycserép, → kontúrozás, → máz, → mázfolyatás, → telkibányai keménycserép, → ujjbenyomásos abroncs, → vörös kerámia) – Irod. Papp László: Ásatások a XVI. században elpusztult Kecskemét-vidéki falvak helyén (Népr. Ért., 1931); Szőke Béla: Cserépbográcsaink kérdéséhez (Arch. Ért., 1955); Holl Imre: Középkori kályhacsempék Magyarországon. 1. Az udvari központok műhelyei és hatásuk a vidéki fazekasságra, XIV. század – XV. század közepe (Budapest Régiségei, 1958); Kresz Mária: Fazekas, korsós, tálas. Néhány szempont fazekasközpontjaink kutatásához és összehasonlításához (Ethn., 1960); Kresz Mária: Magyar népi cserépedények kiállítása a Néprajzi Múzeumban (Népr. Ért., 1961); Igaz Mária–Kresz Mária: A népi cserépedények szakterminológiája (Népr. Ért., 1965); Domanovszky György: Magyar népi kerámia (Bp., 1968); Szalontai Barnabás: Kerámia a nyírbátori paraszti háztartásban (Debrecen 1970).

 

 

 

                                 AZ AGYAGMŰVESSÉG KÜLÖNBÖZŐ ÁGAI, FŐ TECHNIKÁK

A kerámiát alapanyag (agyag), máz és égetés szerint szokás csoportosítani (Kresz 1977b). A rangsor alján áll a mázatlan kerámia, az egyszer égetett terrakotta, az agyagművesség legáltalánosabb és legősibb válfaja.

Az agyagmunka kicsi idolok formálásával kezdődött a paleolitikumban, amint Domanovszky György (1981 a) a kerámia kezdeteiről szóló könyvében megállapítja. A neolitikumban következett az edények készítése eleinte korong és kemence nélkül, kezdetleges technikával mint női, majd férfimunka. Az 5000 éves fazekaskorongról szóló könyvében Rieth (1960) az első korong megjelenésétől nyomon követi az eszköz fejlődését. Fazekaskemence legkorábbi emléke az i. e. 4. évezredből való, az iráni Tepe Sialkban találták (Bosi 1974).

A mázatlan kerámia, a terrakotta, amely megelőzte a mázas kerámiát, szerte a világon elterjedt, és fennmaradt a mázas kerámia mellett, aminthogy minden kerámiatechnika továbbél, amikor egy tökéletesebb technika terjed el, csak más funkcióban, más társadalmi rétegekben. (Gondoljunk a mázatlan vizeskorsóra és az egyszerű virágcserépre.)

A máz felfedezése a fémek ismeretét tételezi fel, és az üveg feltalálásával párhuzamos. Az ólommáz keletkezési helye sokat vitatott, a Közel-Keletet tartják hazájának, a hellenizmus korában általánosan használt. Kínában a Han-, majd a Tang-dinasztia idején fejlődött ki egy magas színvonalú ólommázas fazekasság, amelyre a háromszínű máz volt jellemző. A Római Birodalom területére időszámításunk elején terjedt a máz, Pannoniába is eljutott, mégpedig valószínűleg Kelet felől. A kora középkor folyamán az ólommázas fazekasság hagyománya legélénkebben a Bizánci Birodalomban élt (Rice 1930), fennmaradt Dél-Itáliában (Liverani 1958), és különösen jelentőssé vált az iszlám területén. Nyugat-Európában néhány évszázadra az ólommázas technika eltűnt, majd a 11. századtól újra megjelent (World Ceramics 1971).

A népvándorlás népei nem ismerték a mázas kerámia készítését, nem ismerték a magyarok sem. A legrégibb magyarországi középkori mázas cserépedény Höllrigl József (1937) szerint a 10. századból származik. Csak Zsigmond idejében lesz általánosabb az ólommáz használata, és terjedt fokozatosan a mázas kerámia egyre szélesebb néprétegekhez.

Az ólommázas kerámiát világosan meg kell különböztetni az ónmázas kerámiától, a „fajansz”-tól. Míg az ólommáz átlátszó, üvegszerű, az ónmáz fedőmáz, nem átlátszó, elfedi az alapanyagot, a cserepet. Maga az átlátszó máz lehet színezett (réz-oxiddal zöldre, vas-oxiddal sárgára, mangánnal barnára, kobalddal kékre színezett), de többnyire színtelen. Az átlátszó máz kerülhet közvetlenül az edény falára (magafalán {525.} vagy cserepén mázolták), rendszerint azonban előbb leöntik az edényt földfestékkel. Ennek neve a magyar fazekasok kifejezésével festék, olasz szóval engubbio, nemzetközi szóval engobe. Az angob szó a magyar fazekasok körében is általánosan ismert. Az angob, a földfesték természetes színe szerint lehet fehér, sárgás, vöröses, esetleg majdnem fekete. A díszítésre is színes angobot, színes mázat használnak, és vagy írókával csurgatják az edényre, vagy ecsettel festik, esetleg a két díszítőeszközt együttesen használják. A mázas edényt kétszer kell égetni, először az angobbal való leöntés és díszítés után (zsengelés), másodszor a mázolás után (mázzára való égetés). Az ólommázas kerámia tehát máz alatt díszített. Mivel az égetés nem történik magas fokon, a színek ragyogása szépen érvényesül.

A nemzetközi irodalom gyakran „angobos” árunak, lipware-nek nevezi az ólommázas kerámiát, éppen ezért, mert az angob annyira jellemző rá. De mivel az ólommáz kerülhet közvetlenül az edény falára, ez az elnevezés nem pontos. Szokás az ólommázas technikát egyszerűen mázas kerámiának nevezni, olyan korokra való hivatkozással, amikor az ónmázas fajansz még ismeretlen volt, vagy olyan területekre vonatkoztatva, ahol más mázat nem használtak.

A magyar fazekasok elsősorban mázatlan és ólommázas edényeket készítettek. E két technika tartozik leginkább a néprajz körébe, mert készítőik a nép körében élő kézművesek, fazekasok, s mert fazekasárut a szélesen értelmezett „nép” számára készítettek: a falusi és a városi lakosság számára. Máztalan és mázas cserépedényt a magasabb társadalmi osztályok is használtak, ha asztalneműnek nem is, de konyhába, kamrába igen.

Az ónmázas kerámia, a fajansz fedőmázzal borított, nem áll több rétegből. Az ónmáz nem áttetsző, és a festett díszítés a máz fölött történik. Nemcsak a máz más, hanem a színezés is: magasabb hőfokon az izzótűzszínek árnyalata eltér az ólommázas kerámia színezésétől.

A kétféle technika története is különálló. A fajansz európai meghonosodása a kerámiairodalom egyik központi kérdése. Története általánosan ismert: az iszlám kultúrával került Spanyolországba, Mallorca szigeti kereskedők hozták Itáliába, ezért az ónmázas kerámiát majolikának nevezték el. Faenza lesz készítésének egyik központja, ezért mondják az északabbra fekvő népek az ónmázas edényt fajansznak. Faenzai mesterek dolgoztak Mátyás udvarának, majd a 16–17. századtól az ország több vidékén a habánok mívelték az ekkor legtökéletesebb kerámiatechnikát. Csak a porcelán európai elterjedése, felfedezése, majd gyártása szorította a fajanszot a „népművészet” szintjére.

Az ónmázas fajansz is használatos volt Magyarország magasabb és alacsonyabb társadalmi köreiben. A fajansz mesterei, a habánok, eleinte csak a felsőbb társadalmi osztályok számára dolgoztak (ezért a klasszikus 17. századi habán kerámiát az iparművészet-történet tárgyalja), de a gyári fajansz, majd a porcelán gyártása után a habán munka elnépiesedett, vevőköre az alacsonyabb osztályokból került ki. Ez a folyamat egybeesett a zárt habán közösségek felbomlásával, és az ónmázas technikát más, nem-habán eredetű fazekasok is megtanulták. E mesterek a fehéredényesek, németül Weisshafner, Kriegelmacher, szlovákul Džbankar.

Vannak Európában más kerámiatechnikák is. A magas tűzön égetett sómázas kőcserép (Steinzeug) nem készült magyar fazekasműhelyekben, mert nem volt megfelelő alapanyag, megfelelő agyag. Magyarországra csak mint importáru került be, népi használata ritka.

A magyar szakirodalom keménycserépnek, olykor kőedénynek (Steingut) nevezi azt a szintén magas hőfokon égetett gyári árut, amely a 19. században terjedt el és {526.} szorította ki az ólommázas kerámiát. A gyári keménycserép csak félig tartozik a néprajz tárgykörébe. Az ezredéves kiállítás falusi házainak falát jórészt gyári keménycserép tányérok díszítették, Hollóháza, Apátfalva, Városlőd és más gyárak termékei. Gyári porcelán is elkerült a falusi házakba már a 19. században, még importáru is.

A fenti csoportok közül azok tartoznak a néprajz körébe, amelyek 1. készítői a nép körében élő kézművesek, fazekasok, 2. amelyek a nép számára készültek. Ezen belül, hangsúlyozva a magyar fazekasok készítményeit, a 11. táblázat fejezi ki a kerámia technológiai rangsorát és azt, hogy a különböző technikai ágak milyen mértékben tartoznak a magyar néprajz vizsgálatának körébe. Ebből kiderül: a magyar fazekasmunka elsősorban mázatlan és ólommázas cserépedény.

11. táblázat. A kerámia technológiai rangsora

Technika Készítés Használat
Mázatlan cserépedény, fekete edény és mázatlan edény (Schwarzware, unglasierte Irdenware) magyar fazekasmunka magyar népi használat
Ólommázas cserépedény (Irdenware mit Bleiglasur) magyar fazekasmunka magyar népi használat
Ónmázas cserépedény vagy fajansz (Fayance) többségében nem magyar fazekasok munkája, de Magyarországon készült magyar népi használat
Sómázas kőcserép (Steingut) nem magyar fazekasmunka csak kivételesen magyar népi használat
Keménycserép (Steinzeug) gyári munka magyar népi használat
Porcelán (Porzellan) gyári munka csak kivételesen magyar népi használat

 

 

A FAZEKASOK TÁRSADALMI HELYZETE, SZERVEZETTSÉGE. HÁZIIPAR – CÉHES IPAR

Technológiai szempontok figyelembevételével próbáljuk megkülönböztetni a magyarországi agyagművesség „háziipar”-át és a „céhes” ipart. A fazekasmesterség nehezen megtanulható szaktudást igényel, nem házi munka. Olyan példa, hogy asszonyok végezték volna az agyagmunkát kezdetleges módszerekkel, viszonylag kevés ismert Magyarországról. A Baja melletti Nagybaracskán a karácsonyi asztalra való kicsiny, idolszerű figurákat, báránykát, pásztort, asszonyok formázták és a sütőkemencében égették ki. Korong nélküli edénykészítésre egyedülálló Wosinszky Mór sokat emlegetett adata, mely szerint 1880 táján a Tolna megyei Döbröközben és Gyula–Jováncza községekben néhány család korong nélkül, tisztán csak szabad kézből formált házi szükségletre szánt edényeket. 

Asszonyok dolgoztak kézikorongon Magyarhertelenden Hass 1845-ös leírása szerint, vizeskorsókat készítettek, a dori korsó típust (Dankó 1968). P. Tomit belgrádi muzeológus ismertette az 1964-es moszkvai VII. Antropológiaí Kongresszuson, hogy Szerbia területén teljesen korong nélkül készítettek asszonyok a múltban durva falú tepsiket, holott e terület jó részén a fejlett típusú, lábbal hajtott forgó tengelyű korong {529.} régóta ismert, a mázas kerámiát, főleg korsófélét, ilyen korongon készítették. Ugyancsak ő említi, hogy korong nélkül, illetve álló tengelyű kézikorongon készült a vastag falú, durva felületű fenékbélyeges fazék (grnć – amelyből a mesterség neve is ered), az Árpád-kori fenékbélyeges fazekakhoz hasonló, máz nélküli edény. (Vö. Tomić 1969, térképe a korong nélküli, kézikorongos és orsós korongon készült kerámiáról és a hozzátartozó edényféleségekről.)

 A balkáni kutatás megvilágosítja azt a technológiai különbözőséget, amely a magyarfazekas és a gerencsér kifejezés között rejlik. A szlovák eredetű gerencsér szó az említett fenékbélyeges grnćre utal, bár a magyar nép sehol sem nevezi így a fazekakat. Míg a finnugor eredetű fazekas szó országos, a szláv eredetű gerencsér szó csak az ország délnyugati részén ismert (57. térkép), ezt meggyőzően szemlélteti a Magyar Nyelvjárási Atlasz (Benkő L.–Deme 1968–1977: IV. 584). Feltételezhető, hogy a „gerencsér” eredetileg durvább, vastagabb falú edényt készített kézikorongon vagy álló tengelyű korongon, míg a „fazekas” talán nemcsak fazekat, hanem korsót is készített.

Régészeti anyag alapján Holl Imre (1956) kétféle technika egymásmellettiségét figyelte meg. Míg a városokban már a 15. századtól az álló tengelyű lábkorong terjedt el, addig a falusi kézművesek továbbra is kézikorongon dolgoztak.

Magyarországon tehát már a középkorban kétféle technikai szint különböztethető meg: a kézikorongot használó falusiak munkája, kiket néhol gerencsérnek neveztek, és a lábkorongot használó városi fazekasok munkája, akik utóbb mázas edényre tértek át és céhekbe szerveződtek.

A fazekasok társadalmi helyzete, szervezettsége, rangja összefügg az agyagművesség technikai helyzetével, fejlettségével. A múzeumokban őrzött tárgyak és a fazekasságról szóló néprajzi irodalom mellett elsősorban az agyag minőségét kell vizsgálat tárgyává tenni (földtani irodalom), másrészt a fazekasok számát, háziiparos vagy céhes szervezettségét (statisztikai és történeti irodalom).

Magyarország különböző minőségű agyagfajtáinak értékelésére már az 1880-as években történt kísérlet, abban az időben, amikor a nagy lendülettel folytatott építkezések szükségessé tették a nyersanyag felmérését, amikor a hivatalos körök figyelme a háziipar és egyidejűleg az agyagipar felé fordult. A Földtani Intézet kiadásában jelent meg 1885-ben Az agyag-, üveg-, cement- és ásványfestékiparnak szolgáló magyarországi nyersanyagok részletes katalógusa Mattyasovszky József és Petrik Lajos munkájaként. Az ország sok területéről kértek agyagmintát, és kísérletek után ezeket tűzállósági szempontok szerint minősítették. A munkát Kalecsinszky Sándor folytatta, és A magyar korona országainak megvizsgált agyagjai c., részletes térképpel kísért könyvben adta ki 1905-ben. Kérdései nemcsak az építőiparra, a téglagyártásra és a kerámiai nagyiparra vonatkoztak, hanem a fazekasáruk készítésére is. Ezért a népi kerámia tanulmányozásánál ez a munka felbecsülhetetlen forrás.

Annál is fontosabb a magyar néprajzkutatás szemszögéből ez a két agyagkatalógus, mivel időpontjuk egybeesik a magyar tárgyi néprajztudomány megindulásával: a néprajzi tárgygyűjtés kezdeteivel (1872), az első nagy néprajzi kiállításokkal (1885 és 1896). A tárgygyűjtés akkoriban sokszor azt jelentette, hogy dolgozó fazekasmesterektől vásárolták a tárgyakat, vagy vásáron vették meg az ott árusítóktól. Így a Néprajzi Múzeum korai tárgyi anyaga éppen abból az időből származik, amikor az agyagvizsgálatok történtek.

Az 1890-es, majd az 1900-as népszámlálás is különös figyelmet fordított a fazekas- és kályhásiparra, s így az a szerencsés helyzet állt elő, hogy ugyanabból az időből megközelítő áttekintés van a fazekasmesterek számáról. Úgy tűnik, hogy csak azt a {530.} fazekast vették számba, akinek iparengedélye volt, iparengedélyt pedig azok kértek, akik mázzal dolgoztak. Mások a „háziipar” kategóriába tartoztak, róluk is van országos kimutatás, A magyar háziipar törzskönyve, az 1896-os millennium alkalmával Matlekovics Sándor szerkesztett Magyarország közgazdasági és közművelődési állapota… c. sorozat (1896–1898) VIII. kötetében (lásd térkép). E statisztikai forrásokhoz hozzájárul az 1975–1976-ban elkészült Céhkataszter, amely a magyarországi fazekascéhek történeti alakulását foglalja össze (Éri–Nagy–Nagybákay 1975–1976).

Számba véve a századforduló statisztikai adatait, az akkori Magyarország 63 vármegyéjében (Horvátország és Szlavónia nélkül) 1890-ban 7094 fazekast és kályhást számláltak, 1900-ban 6450, 1910-ben 5587 a fazekasok és kályhások száma. A fazekasok száma csökkenő tendenciájú volt. A korabeli források szóvá is teszik, hogy nemigen van utánpótlás, kevés a fazekasinas.

A háziipar törzskönyve 1016 háziiparost számlált 63 helységben, néhol ott, ahol a fenti statisztika is talált iparosokat, de sok faluban nem írták össze az agyagiparral foglalkozók számát. A 6450 iparoshoz hozzászámítva az 1016 háziiparost, 1900-ban 7466 fazekas volt az országban, és mintegy 880 helységben éltek.

E helységekből 265-öt fazekasközpontnak mondhatunk. Központ az, ahol a fazekasok száma meghaladta az 5-öt, vagy ahonnan céhszervezet ismert, illetve emlékanyag bizonyítja, hogy jelentős volt a fazekasmesterség. Ezzel szemben fazekashelységnek mondjuk azt a helyet, ahol csak 5 vagy ennél is kevesebb fazekas dolgozott, e helységek többsége falu, számuk mintegy 615.

Az ismert fazekascéhek maximális száma 1872-ben 156 volt, ezenkívül mintegy 23 helységben a fazekasok vegyes céhbe tartoztak. Így összesen 179 a céhes helység, és mintegy 86 azoknak a központoknak a száma, ahonnan nem tudunk céhről. Vidéki mester számára fennállt a lehetőség, hogy valamelyik közeli céh keretébe tartozzon. (Miskolc esetében Bodó Sándor – 1975 – mutatta ki a környező helységekben élő „landmájszterek” magas számát.)

A fenti 86 nem céhes központot, ahol nem volt céh, valamint a 615 fazekashelységet és a háziipar törzskönyvében szereplő 63 helységet összeadva, elmondható, hogy 764 helyen – túlnyomórészt falun – éltek kisebb vagy nagyobb számban olyan fazekasok, akik lényegileg háziiparosok voltak. Ők régi, talán középkori hagyományokhoz híven mázatlan edények, fazekak, korsók készítésével foglalkoztak, vagy a közeli fazekasközpont stílusait követték. Dolgozhattak mázzal is. Számuk nem határozható meg pontosan, de korántsem voltak annyian, mint a központokban élő mesterek.

Sokkal több volt a fazekasközpontokban dolgozók száma. Az 1900-as népszámlálás szerint 4 városban 100-nál több a mester: Hódmezővásárhelyen, Budapesten, Csákváron és Mezőtúron. Azoknak a központoknak a száma, ahol 50-nél többen dolgoztak: 17, szám szerinti rangsorban: Gács, Kolozsvár, Szeged, Sümeg, Mohács, Lelesd, Modor, Tata, Lippa, Csáva, Eperjes, Nagyvárad, Dés, Bakabánya, Kalocsa, Munkács és Zilah. Majdnem mind város, és – Lelesd kivételével – valamennyiben működött fazekascéh, néhol már a 16. század óta, másutt csak a 19. században. A céhek megszűnése után a mesterek ipartársulatokat alakítottak. A nagyobb céhes központok stílusa többnyire jól ismert: igényes, mázas edényeket csináltak, a technológiai haladásban élenjártak.

Nemcsak szerencsés véletlen, hogy a földtani, statisztikai, néprajzi kutatások kezdete egybeesik. A száz évvel ezelőtti központi tudományos és gyakorlati irányításnak birtokába kellett vennie az ország mindennemű gazdasági lehetőségét. A céhrendszer 1872-ben megszűnt. Ezt másféle irányításnak, oktatási módszereknek kellett helyettesíteni. Agyagipari szakiskolák alakultak Ungvár, Modor, Mágócs, Csáva, Székelyudvarhely {531.} helységekben; megindult a háziipar felülről való megszervezése. Maga a „nemzeti háziipar” fogalma csak 1873-ban keletkezett. Nem véletlen, hogy a tárgyi néprajz és a néprajzi múzeumok – valamint az iparművészeti múzeumok – alapítása erre az időszakra esik.

A múzeumokban hatalmas mennyiségű kerámia gyűlt össze, idővel a Néprajzi Múzeum gyűjteménye több mint 20 ezer darabra gyarapodott, és más múzeumok anyagának is jelentős hányadát képezi a kerámia. A fazekasságra vonatkozó néprajzi irodalom jó része a tárgyi anyagot elemzi, összehasonlítja (Domanovszky György, István Erzsébet, Kresz Mária, Szabadfalvi József stb. tanulmányai), más része a fazekasság technológiáját írja le. A néprajzi irodalommal határos a kerámia régészeti és művészettörténeti irodalma (Krisztinkovich Béla, Parádi Nándor, Soproni Olivér stb. dolgozatai).

A technológia szempontjából legfontosabb az a néprajzi irodalom, amely a fazekasok munkamódszerét, munkamenetét írja le. Legalább 20 ilyen dolgozat van az ország különböző tájairól, tekintélyes szám, talán egy mesterségről sincs ennyi leírás.

 
kérés

Az oldalon megjelenő fotók a szerző tulajdonát képezik. 
 Azokat kizárólag engedéllyel,
a forrás megjelölésével lehet felhasználni

 
Elérhetőségeim

Némethné Szabó Szilvi

Fazekas- Kézműves,

Népijátszóház vezető

Tel: 0620/3574760

vagy 0620/5663488

szilviszosz@freemail.hu,

szaboszilvi70@gmail.com

 

 

 

 
Linkóciak
 
Fazkasok védőszentje

Szent Flórián a tűzoltók és a Fazekasok védőszentje

Az egyik legfélelmetesebb elemi erőtől, a tűztől való rettegés keltette életre Flóriánnak, az "Isten tűzoltójának alakját. A tűzoltók számára Flórián a tűzoltó munka lényegét testesíti meg: az állhatatosságot, becsületet, embertársaik megsegítését.

Cesiaban (a mai Felső-Ausztria területén) született a III. század második felében Diocletianus császár uralkodása idején lépett be légiósként a római hadseregbe, ahol tehetsége, bátorsága révén gyorsan haladt előre a katonai pályán, rövidesen a Caecia erőd parancsnoka lett. A legenda szerint az erődben hatalmas tűzvész pusztított, amit Flórián - szinte kilátástalan helyzetből - megfékezett. Katonái, kiket a legszörnyűbb tűzhaláltól mentett meg, Flórián emberfeletti, isteni erejének tulajdonították a tűzvész elmúltát s hírét szájról szájra adva, megszületett a Flórián-legenda.

A keresztényüldözés idején Flórián igazságérzete, emberségessége fellázadt az Aquiliniusz prefektura kegyetlenkedései ellen. Börtönben sínylődő 40 társa mellé állt, magát ő is kereszténynek vallva. Amikor megtagadta az áldozat bemutatását a római isteneknek, kegyetlenül megkorbácsolták, majd a császár parancsára 304. május 4-én kővel a nyakában az Enns fo1yóba vetették.

A ránk maradt írásos emlékek szerint holtteste fennakadt egy sziklán, sas vigyázott rá, mígnem egy Valéria nevezetű keresztény asszony rátalált, kocsijába rejtve elvitte Lorchba és tisztességgel eltemettette.

A lorchi Szent Flórián sír felett ma az Ágoston rendi szerzetesek kolostora emelkedik.

Kultusza elsősorban Felső-Ausztriában, Tirolban, Bajorországban terjedt el, de nagy tiszteletnek örvend Lengyelországban - főként Krakkóban - s hazánkban is. Ereklyéi Bolognába is eljutottak.

Mert folyóban halt mártírhalált, a középkorban az árvizek elleni védszentként is tisztelték.

A tűzvészek ellen védő Szent Flórián alakja a XV. század végén vált közismertté. Magyarországi ábrázolásainak kezdete is erre az időszakra tehető, főként a német ajkú területeken. A XVII. században a nagyszámú osztrák és német bevándorlás hatására hazánkban csaknem mindenütt megelevenedett a Flórián-kultusz.

Flórián napját - Május 4-ét - a tűzoltók ma is a személye előtti főhajtással tartják nyilván, hiszen az elkötelezett hivatástudat alapja a vállalt munkába vetett hit és a hagyományokhoz való ragaszkodás.

 
Mikor látogatsz el hozzám?
2024. Március
HKSCPSV
26
27
28
29
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre